facebook
instagram
Zalaegerszegi jégkorongozók a korosztályos válogatottban

Híreink

Zalaegerszegi jégkorongozók a korosztályos válogatottban

2017.02.16.

Az U14-es magyar jégkorong válogatott az elmúlt hétvégén kétnapos összetartásra hívta a keretét. A szakvezetők két csapatra bontották a meghívott játékosokat, akiknek az egyik fele Budapesten a Tüske Csarnokban, a csapat másik fele az ausztriai Spittalba utazott, hogy három regionális válogatottal mérje össze erejét. A fővárosban maradó csapatba szerepelhetett két tehetséges zalaegerszegi fiatalember a Zalai Titánok csatára, Neubauer Tibor és Zelevics Gergő. A csapat két nap alatt háromszor találkozott Ausztria válogatottjával és habár javuló játékot mutattak a fiúk, az első, szombati mérkőzésen 6-1-es, a vasárnapi másodikon 6-2-es és a harmadikon pedig 7-4-es vereséget szenvedtek. A Szövetség tájékoztatása szerint immár 90 játékos mutatkozhatott be ebben a szezonban a korosztályos válogatottban. A szakvezetők hangsúlyozták, hogy az U14 es tehetséggondozó program célja a megfelelő alapok megteremtése, a gyerekek fejlesztése egyéni játékosként is és csapatként is, amelyre ezek a tornák tökéletes lehetőséget biztosítanak. Sok játékosnak ez volt az első válogatottbeli fellépésük, köztük a zalai fiataloknak is, akik csapattársaik Horváth Bendegúz és Nagy Dusán nyomdokaiba léptek, akiket már korábban beválogattak a korosztályos válogatottakba. Csata Csaba vezetőedző is nagyon örült a lehetőségnek:

-Fontos számunkra, hogy a tehetségeinket is megtalálják a válogatottaknál és lehetőséget kapnak a bizonyításra, amivel Zalaegerszeg jó hírét is terjesztik az országban. Másrészről a többi játékosunknak is jó példa lehet, hogy kemény munkával és kitartással ők is elérhetnek a válogatottságig. 

A vezetőedző kiemelte, hogy a fiúknak a nemzetközi tapasztalatszerzés is az előnyükre válik majd, és visszatérve a nevelőegyesületükhöz új impulzusokkal gyarapodva folytathatják a munkát.

2017. február 16. Zalai Titánok 

 

Megosztás:

Támogatóink /