facebook
instagram
Négy forduló után is veretlen az OB III-as csapatunk

Híreink

Négy forduló után is veretlen az OB III-as csapatunk

2023.01.12.

Az OB III-as jégkorong bajnokságban az idei első mérkőzését hazai jégen játszotta felnőtt csapatunk. Az ellenfél a várpalotai Lizards együttese volt. A sereghajtó másfél harmadik jól tartotta magát, majd kiszakadt a gólzsák és magabiztosan nyertünk. 

EGERSZEGI TITÁNOK- LIZARDS 15:3 (2:2, 6:1, 7:0)
Zalaegerszeg Jégaréna, OB III. bajnokság, Jv: Molnár, Koós

Egerszegi Titánok: Sipos (Galambos)- De Paoli, Geosits, Simon, Szabó, Zelevics (első sor), Maslac, Wéhli, Ambrus, Bosnyák, Csata (második), Kéner, Szalontai, Barcsik, Barna, Somogyi (harmadik), Göncz. Játékosedző: Simon Alfonz

Gólszerzők: De Paoli, Simon, Szabó, Zelevics, Ambrus 3, Bosnyák, Csata 3, Barcsik, Barna 2, Somogyi. ill: Túri 2, Babócsai

A találkozó elején komótosan kezdtek a fiúk, talán az idegenbeli 16-0-s első összecsapásból volt még a fejekben. Megvoltak a helyzeteink, de a kapu előtt pontatlanok voltunk.  Az 5. percben meglepetésre vezetést szereztek a nagy lelkesedéssel küzdő vendégek. A harmad felénél két perc alatt fordítottunk, de nem tudtuk növelni az előnyüket és a 17. percben kiegyenlített a Lizards (2:2).

 A második harmad elején két gyors gólt ütöttünk, de még ez sem törte meg a vendégeket, akik bátran vállalkoztak. A harmad felénél egy remek átlövésből szerzett találattal még szorossá tudták tenni a meccset (4:3). Nagyobb sebességre kapcsoltak a fiúk és ezt már nem tudták tartani a várpalotai fiatalok. A játékrész második felében négy gólt szerezve alapoztuk meg a sikerünket. 

A záró harmadban már szinte csak egykapuztak a fiúk és sorra jöttek a gólok is. Végül szebbnél szebb találatokkal meg sem álltunk 15-ig, magabiztossá téve a győzelmünket. 

OB III-as együttesünk negyedik mérkőzését is megnyert és továbbra is vezeti a nyugati csoportot. A csoportküzdelmekben még kettő idegenbeli összecsapás vár a fiúkra. Az esélyünk megvan arra, hogy az elődöntőt jelentő első két hely valamelyikén végezzenünk. 

Simon Alfonz:- Kicsit könnyelműen álltunk bele a mérkőzésbe, ennek köszönhetően két hibánkat ki is használta az ellenfél és az első harmad végén 2-2 volt az állás. Ennek ellenére a játékot végig mi domináltuk és a mérkőzés felétől helyzeteink is nagyobb arányban mentek be, így végül érvényesült a papírforma és sikerült újabb nagyarányú győzelmet aratni. Két nehéz, idegenbeli mérkőzés vár még ránk a csoportunkban, szeretnénk megőrizni az első helyünket és bekerülni az elődöntőbe.

2023. január 13. Egerszegi Titánok

Megosztás:

Támogatóink /