facebook
instagram
Mindenkinek hiányzik az edzés, a közösség!

Híreink

Mindenkinek hiányzik az edzés, a közösség!

2020.04.29.

A jégkorong volt az első sportág, amelynek a honi szövetsége a koronavírus-járvány elején gyorsan döntött és befejezettnek nyilvánította a szezont. Ez annyi tesz, hogy a felnőtt és utánpótlás bajnokságokat bajnokok és érmesek nélkül zárták le. A kormány döntésének megfelelően a jégcsarnokban sem lehetett csoportos sporttevékenységet folytatni, így napokon belül a jeget is leengedték a sportlétesítményben. Bauer Bori nem lepődött meg a döntésen:

-Ahogy március elején érkeztek a hírek, számítottunk rá, hogy szabályozásra lesz szükség, és március 15-vel be is zártunk, tehát elmondhatjuk, hogy mi voltunk a városban az elsők, akik kényszerből, de felhagytunk a sporttevékenységgel. Időben közel voltunk a szezon végéhez, de még sok mérkőzés várt a csapatainkra, főleg az utánpótlásunkban. A felnőtt, OB II-es csapatunk a bronzéremért küzdhetett volna, de ezt sajnos már nem játszhattuk le, így pontjai alapján a képzeletbeli dobogó második fokára állhattunk fel. 

Milyen éve volt a Jégcsarnoknak, az Egerszegi Titánoknak, hogy sikerült a jeges szezon? 
 -Az elmúlt évekhez viszonyítva jól sikerült. A felnőtt csapatunk remekül szerepelt és elmondható, hogy sokan jelentkeztek, hogy szeretnének a csapat tagjai lenni. Utánpótlásunkról is csak pozitív előjellel beszélhetünk, hiszen sok kisgyermek választotta a jégkorongot sportjaként. A jégcsarnokban is elmondható a fejlődés, hiszen évről-évre egyre többen jönnek hozzánk. Ez látszik a közönségkorcsolyázásra érkezők létszámában és nagyon népszerű az adventi időszakban, a Dísz téren felállított jégpályánk is. Sokan itt ismerkednek a jégsporttal és ezt követően jelentkeznek jégkorongozni, vagy jégtáncolni.  Folytattuk Ovikori programunkat is, mellyel a város összes óvodájába eljutottunk. A tízalkalmas lehetőséget a következő szezonban is szeretnénk megtartani és folytatni. Sajnos az álltalános iskolákból kevesen jönnek, míg a középiskolások jégidője nőtt az elmúlt időszakban. A környező városokból - Nagykanizsa, Körmend, Szombathely – nagy létszámban érkeztek csoportok. 

Mondhatjuk, hogy töretlen a jégkorong népszerűsége a megyeszékhelyen? 
-Büszkén elmondhatjuk, hogy egyre többen próbálkoznak meg a jégkoronggal. Nem könnyű sportágról beszélünk, itt az első évek nagyon meghatározóak, de szerencsére töretlen a népszerűségünk. A legkisebbünknél nagyon sokat segítenek a szülők, ami nagyon fontos számunkra. 

Hogy vészeli át ezt az időszakot a jégkorong közösség? 
-Több mint egy hónapja, hogy nincs már jegünk, és a veszélyhelyzet kihirdetése miatt nem is végezhetünk csoportos edzéseket. Az edzőkkel karöltve különböző otthon végezhető gyakorlatokat küldünk a gyerekeknek, amelyeket nagy százalékban végre is hajtanak. Jönnek a fiataloktól visszajelzések is, amiből azt a következtetést vonhatjuk le, hogy hiányzik nekik a közös edzés, a sportolás, az együttlét.  Augusztus végén, szeptember elején tervezzük, hogy újra jeget készítünk a Jégcsarnokban, de addig is, ha a helyzet megengedi, akkor a szárazedzéseket elkezdjük már jóval korábban. 

Bauer Bori elmondta, hogy a személyzetet, az edzőket nem érintette a válság, senkit sem kellett elküldeniük, így változatlan létszámmal készülnek az új jeges szezonra. A TAO támogatásról egyelőre még nem tudott érdemi hírekkel szolgálni, ahogy a többi sportágnál, a jégkorongnál is várják a vírushelyzet alakulását és később döntenek majd a támogatásokról. 

2020. április 29. Egerszegi Titánok

Megosztás:

Támogatóink /