facebook
instagram
Idegenben győztük le az esélyesebb Győrt!

Híreink

Idegenben győztük le az esélyesebb Győrt!

2022.10.02.

Az U 18-as bajnokság alapszakaszában a második összecsapáson a Győr együtteséhez látogatott csapatunk. Simon Alfonz vezette alakulat az első összecsapáson 8:4-re idegenben nyert az Ajkai Óriások ellen. Ezúttal sokkal nehezebb feladat várt a fiúkra, hiszen a találkozó esélyesének a házigazda számított. Edzőnk megemlítette, hogy sok követ kellett megmozgatni annak érdekében, hogy a lehető legerősebb kerettel állhasson ki a Győr ellen. 

UNI Győr-NEMAK ETO HC- EGERSZEGI TITÁNOK 2:4 (0:1, 1:1, 1:2)
Győr, NEMAK JÉGCSARNOK, U18 alapszakasz, JV: Mayer I., Németh N., Baki D.

Egerszegi Titánok: Csóbor Károly- Gaál B., Farkas L., Béres D., Csóbor P., Wappel M (első), Wappel Z., Hajdu J., Havadi-Nagy B., Oszterman Á., Farkas O. (második), Buzogány M., Kalmár G., Opra Cs. Edző: Simon Alfonz

Gólszerzők: Pozsgai, Sárkány. ill. Béres 3, Wappel M.

A hazaiak kétszer annyi játékossal álltak ki (négy sorral), mint az egerszegiek, amely fölény a mérkőzés folyamán is meglátszott. Komoly nyomás nehezedett a fiúkra, hiszen végig többet támadtak az összecsapáson a győriek. Az első harmad vége előtt emberelőnybe kerültünk és egy nagyszerű kapásgóllal Wappel Milán megszerezte a vezetést (0:1). 

A második harmad elején jött az újabb gól, amit ismét mi ütöttük. Béres Dávid szép egyéni akció végén, két védőt is kicselezve szerzett gólt (0:2). A harmad felénél Sárkány találatával szépítettek a hazaiak (1:2). 

A harmadik harmadban is fölényben játszottak a győriek, de jól állta a sarat a védelmünk. Az 50. percben Pozsgai egyenlített (2:2). Még nem volt vége. Egyre jobban nyomtak a hazaiak, de Csóbor remekül védett. Az 53. percben egy szép összjáték végén ismét Béres volt eredményes (2:3). Hajtott az egyenlítésért a Győr, de ehelyett újabb gólt kaptak. Az 58. percben Béres zsebkendőnyi helyen vállalkozott lövésre és a korong utat talált a győri kapuba (2:4) ezzel eldöntve ezzel a találkozót. 

Simon Alfonz: - Nagyon büszke vagyok a csapatra, hiszen egy erős ellenfelet sikerült legyőznünk ráadásul idegenben. A fiúk megfogadták az intelmeket és maximálisan betartották az utasításaimat, ami sikerhez vezetett. Lélektanilag fontos győzelmet értük el, ami erőt adhat a csapatnak a folytatásban.

2022. október 2. Egerszegi Titánok

Megosztás:

Támogatóink /