facebook
instagram
A Jégcsarnok immár Jégaréna lett

Híreink

A Jégcsarnok immár Jégaréna lett

2017.08.18.
Az OB II-ben indulnak a Titánok, Hetényi Zoltán lett a kapusedző

Majd fél évtizedes tradíció, hogy a jegyes szezon kezdetén a Jégcsarnokot üzemeltető Zalaegerszeg Jégsportjáért Alapítvány beszámol az elvégzett fejlesztésekről. Neubauer Tibor az alapítvány alapítója örömmel jelentette ki a pénteki ünnepélyes átadáson, hogy az immár 12 éves létesítmény felújítása befejeződött. A rekonstrukció 2014-ben kezdődött és idén augusztusban nyerte el korszerűsített formáját az új nevet kapó csarnok, a Jégaréna. 

-A világítás és a hűtőgéprendszer rekonstrukciója és az öltözők átalakítása és bővítése után idén a pályatestet övező jégkorong-palánk cseréje történt meg, amely a nemzetközi szabályoknak megfelelően létesült. A víztiszta, törésálló Lexan burkolat átláthatóvá, a közönségünk számára élvezhetővé teszi a játékot. Emellett új jégkészítő gépet is vásároltunk, ami teljesen elektromos üzemű és nagyteljesítményű rolba és lerövidíti a jégkészítés idejét és szénmonoxidmentesen üzemel- tájékoztatott –Bauer Bori intézményvezető. 

A menekülő utak, tűzlépcsők fémszerkezete teljesen felújításra került, valamint a jégaréna teljes körű újraszigetelését is elvégezték. Összesen 3100 nm tetőterület és 1900nm oldalfalat burkoltunk újra 10 cm-es szendvicspanel burkolattal. Felújításra került a ház esővíz hálózata, a pályatestet övező nyílászárókat szigetelt, alumíniumborítású ajtókra cserélték. Ennek eredményeként az augusztusi lehűtési időszak 300 óráról 96 órára, azaz 4 napra csökkent.  A Titánok otthona kiegészült azokkal a dizájnelemekkel, kül - és beltéri dekorációkkal, jégbe festet és Zalaegerszeg város promóciós anyagaival, amelyre az itt dolgozók és sportolók is rászolgáltak. Az átalakításokról egy videós anyag is készült:

Balaicz Zoltán polgármester gratulált annak az összefogásnak, melynek révén egy olyan létesítménnyé vált a Jégaréna, amire a városlakók méltán lehetnek büszkék. Kiemelte, hogy a félmilliárd forintos rekonstrukció TAO keretből, cégek támogatásával, európai, állami és önkormányzati támogatás nélkül valósulhatott meg.

Az ünnepélyes szalagátvágást követően a jégen bemutatkozott a Zalai Titánok új felnőtt csapata, akik a 2017/2018-as szezonban az OB 2-ben versenyzenek majd. 

A szakmai stáb nem változott. Az új szezont most is Csata Csaba vezetőedző irányításával, Koós Tibor, Somorácz György és Simon Alfonz jégkorongedzők segédletével kezdik meg. A hokisaink száraz edzésmunkáját Tóthné Bognár Andrea segíti. Tóth Zoltán az ovikori programunkat koordinálja majd. A Magyar Jégkorong Szövetség is elismerte munkánkat és fejlődésünket a jövőben is támogatni fogja. A vidéki jégarénák sorában velünk már példázódnak országszerte. 

Az eseményen egy igazi meglepetéssel is kedveskedtünk, ugyanis bejelentettük, hogy ebben a szezonban a magyar válogatott kiváló kapusa, Szapporo és Krakkó hőse, Hetényi Zoltán segíti majd a kapusok felkészítését. Hetényi az első magyar játékos volt, aki a finn profi ligában szerepelt. Hét bajnoki címe mellett 76 szoros válogatottnak is mondhatja magát. A kiváló kapus az aktív pályafutását egy évre felfüggesztette és Keszthelyen, az agrártudományi egyetemen végzi tanulmányait és emellett kézenfekvő volt számára, hogy Zalaegerszegen vállal szerepet, aminek a Titánok nagyon örültek.

A bajnokságok szeptember közepén kezdődhetnek, köztük a felnőtt OB 2 –is, amire az alapítvány munkatársai remélik, sokan lesznek majd kíváncsiak. 

2017. augusztus 18. Zalai Titánok 
 

Megosztás:

Támogatóink /