facebook
instagram
Szoros vereség a MAC-tól

Híreink

Szoros vereség a MAC-tól

2016.12.09.

A Csíkszereda elleni bravúros hazai 4-2-es győzelmet követően nagyobb szünet volt a serdülő (U16) bajnokságban. A következő mérkőzésen a MAC Budapest csapatát fogadtuk. 

Zalai Titánok - MAC Budapest 3:4 (1:2, 2:2, 0:0)
2016.12.04 - Zalaegerszeg, U-16 Bajnokság 
Játékvezető: Mayer István, Vonalbíró: Molnár József, Baki Dávid

Gólszerzők: De Paoli, Karvalics, Parragi, ill: Mayer, Molnár, Csollák, Schlekkman

Az első harmad 8. percében vezetést szereztek a fővárosiak. A fiúk fokozatosan vették fel a mérkőzés ritmusát és a 17.-ben egyenlítettek. Még éppen örültünk a gólnak, amikor már a MAC vezetett újra (1-2). A második harmad elején sikerült újra egyenlítenünk, d négy perc múlva újra kapituláltunk és oda lett a döntetlen állás. A 31. percben sikerült újra felzárkóznunk, de a 37. percben megint a vendégek jutottak előnyhöz. A záró harmadban megpróbáltunk egyenlíteni, de sajnos ez nem sikerült, így maradt a 4-3-as MAC győzelem. Mindkét oldalon remek kapusteljesítménynek örvendhettek a szakvezetők. 

Sajnos egész meccsen futottunk az eredmény után és így nem maradt erőnk a döntetlen, vagy akár a győzelem megszerzésére. 
Vasárnap hosszú alföldi túra vár a fiúkra, ugyanis két nap alatt a Debrecennel és a DVTK-val is megmérkőzünk. 

2016. december 9. Zalai Titánok

 

Megosztás:

Támogatóink /