facebook
instagram
Minden erőnkkel folytatnunk kell, amit Tibor elkezdett

Híreink

Minden erőnkkel folytatnunk kell, amit Tibor elkezdett

2019.06.25.

Neubauer Tiborra emlékezni fogunk sokan, sokáig. A szerettei, a barátai, a munkatársai, üzlettársai, a jégsportolók és mindazok, akik ismerhették őt. 
Minden ember értékes a maga nemében, ám vitathatatlan tény, hogy akadnak olyan karizmatikus személyiségek, akik mindennapi életükkel, erőteljes hozzáállásukkal, a közösségi életben való tevékenységükkel olyan példát nyújtanak nekünk, amely mindenki számára követendő. – Tibor éppen ilyen ember volt. Mindössze 45 év adatott számára, ám ezalatt a néhány évtized alatt olyan nyomokat hagyott, annyi mindent vitt véghez, olyan tevékenységeket indított el, amelyeket nagy feladat most nélküle a családjának, munkatársainak folytatni. 

Tibor valódi vezéregyéniség volt. Széleslátókörű, rendkívül intelligens, kezdeményező személyiségének köszönhetően bármibe fogott, azt sikeresen építette fel. Személyes életének nehézségei soha nem gátolták meg abban, hogy a nagyobb célok érdekében tovább lépjen, építkezzen mind az üzleti életben, mind a közösségért végzett munkájában. Önzetlen segítségével, támogatásával sok-sok felnőtt és gyerek életének nehéz szakaszát könnyítette meg, segítette át őket az embert próbáló időkön.

Üzleti életében számos család megélhetését biztosította hosszú éveken át, stabil, jó hangulatú munkahelyeket teremtve számukra. Karizmatikus, energikus személyisége stabil jövőképet biztosított a vele együtt dolgozó embereknek. Ők kitartottak mellette, hittek benne, bíztak a döntéseiben minden körülmények között. Tibor ezt a bizalmával hálálta meg számukra.

A Zalai Titánok Jégkorong Kft. ügyvezetője, a Zalaegerszeg Jégsportjáért Alapítvány alapítója lehetővé tette a zalaegerszegi jégcsarnokban sok-sok gyerek sportolási lehetőségét. Vezetése alatt látványos fejlődésnek indult a zalaegerszegi jégkorong, a versenyző csapatokból, az edzőkből igazi egységet kovácsolt. Lehetővé tette, hogy a jégkorong mellett a szinkronkorcsolya is felfejlődhessen a jégcsarnokban, rengeteg korcsolyázni szerető sportolónak okozva örömet ezzel. Rendszerint személyesen jelen volt, ha problémákat, feladatokat kellett megoldani, nem hagyta magára a hétköznapi munkában edzőit, a Jégcsarnok dolgozóit. Folyamatosan fejlesztette, vitte előre a csarnokot, nevet szerezve ezzel a zalaegerszegi jégsportoknak, a városnak. 

Élete során rengeteg jótékonysági mozgalmat támogatott, vagy éppen ő maga indított el. Ezen programok középpontjában pedig minden esetben a bajba jutott, segítségre szoruló gyerekek álltak. Nem tudta elfogadni azt a tényt, hogy vannak gyerekek, akik mindennapjai a létbizonytalanságban telnek. Minden követ megmozgatott, sokszor magánvagyonából nyújtott rendszeres támogatást. Megvetette az öncélú erőszakot, a gyengék, ártatlanok ellen elkövetett agresszió minden formáját. Rendszeresen részt vett állatok mentésében, sokszor évekig gondozott, ápolt mentett kutyákat mindaddig, amíg a sorsuk véglegesen elrendeződött.

Tele volt tervekkel, tele volt erővel, energiával. Célok tömkelege lebegett még a szeme előtt. 
Sokszor csupán akkor döbbenünk rá, milyen értéket veszítettünk egy ember személyével, amikor elmegy. Hiánya alig, vagy nem is pótolható. Azzal, hogy Tibor itt hagyott minket, óriási feladatot tett a hátrahagyottak vállára. Ám az elhunyt iránti szeretet és tisztelet mindannyiunkat arra ösztönöz, hogy minden erőnkkel folytassuk az utat, amelyen ő elindult, haladt velünk.

„Oly sok ember körülvett, S mindenki, aki szeretett, Oly módon fogja őrizni az emlékedet, Ahogyan Te az életed élted. Mindannyian itt vagyunk, Kik valamilyen formában az életed részei voltunk, Együtt tekintünk fel az égre, S visszanéz egy fényes csillag tükörképe.”

Nyugodj békében Tibor!

2019. június 25. Egerszegi Titánok 
 

Megosztás:

Támogatóink /