facebook
instagram
Közös családi rendezvénnyel búcsúztattuk az elmúlt szezont

Híreink

Közös családi rendezvénnyel búcsúztattuk az elmúlt szezont

2016.06.26.
Horváth Bendegúz kapta a Zalai Jégkorongsport Ifjú tehetsége díjat

Az andráshidai Öveges József Általános Iskola kertjében rendeztük meg jégkorongcsapatunk évzáró rendezvényét. A klub játékosai és családtagjai vettek részt a remek hangulatú eseményen a meghívott vendégek mellett. Már kilenc órától lelkes segítőink- szülők- jóvoltából készült a kondérokban a finom pincepörkölt és vadpörkölt.

Amíg az ételek készültek, addig a gyerekek sportos vetélkedőkön mérhették össze tudásukat. Teremben és műfüvön focizhattak, valamint az iskola betonos pályáján kosarazhattak a fiatalok. A legkisebbek pedig a fák hűs árnyékában társasjátékozhattak, dartsozhattak és csocsózhattak. 

Még ebéd előtt a rendezvény hivatalos részét is megtartottuk. Vendégünk volt Balaicz Zoltán polgármester és Magosi Bálint válogatott jégkorongozó. Domján István főszervező felvezetése után  első ízben adtuk át a "Zalai Jégkorongsport Ifjú Tehetsége Díjat”, amit kiemelkedő edzésmunkájával, kiváló játékával, kiemelkedő tanulmányi eredményével és a sportág iránti maximális elkötelezettségével Horváth Bendegúz, az U16-os csapatunk válogatott kapusa érdemelte ki.

A díjátadó után Neubauer Tibor, a Zalaegerszeg Jégsportjáért Alapítvány alapítója elevenítette fel a három évvel ezelőtti pillanatokat, amikor végérvényesen beszippantotta a jégkorongsport. Beszédében megköszönte az edzőnek, a segítőknek, a játékosoknak és a szülőknek az áldozatos munkát, amit a klubért tettek és tesznek. Megemlítette az ez évi fejlesztéseket- öltöző építést és átalakításokat és a következő időszak terveiről is beszélt. 

Egyöntetűen kijelenthetjük, hogy sikeres évet zártak a Titánok és csak reménykedhetünk az újabb jó szezonban. A folytatásban a korosztályok edzői kiscsoportos beszélgetéseken értékelték a csapatok teljesítményét. A fiatalokat egy kis ajándékkal is meglepte az alapítvány, mindenki egy keretbe foglalt portréképet vihettek magával a rendezvényt követően. 

Új edző érkezésről is halhattunk az összejövetelen, akinek a feladata majd, hasonló lesz Csata Csabáéhoz és hosszú távon a felnőtt jégkorong csapatunk kialakításán fog dolgozni a jövőben. A hivatalos részt követően következhetett a közös étkezés. A finom ételek és italok mellett kötetlen beszélgetésekkel múlattuk az időt.  

Köszönet a szervezőknek, résztvevőknek és mindenkinek, akik bármivel hozzájárultak rendezvényünk sikeréért. Július 1-ig még táborozók használják  jégcsarnok biztosította lehetőségeket, majd ezt követően mindenki szabadságra megy és majd egy hónap múlva, tehát augusztus elején találkozunk újra, amikor majd az inline felületet újra jég váltja fel és elkezdődhet a felkészülés a 2016/2017-es szezonra.

Szép nyarat mindenkinek! Jó pihenést!

Pity 

Megosztás:

Támogatóink /