facebook
instagram
Közönségszórakoztató mérkőzésen győztük le a Dunaújvárost

Híreink

Közönségszórakoztató mérkőzésen győztük le a Dunaújvárost

2018.01.23.

Utolsó hazai alapszakasz mérkőzését játszotta OB II-es csapatunk. Az ellenfél a Dunaújváros volt, akik ellen öt góllal kellet volna nyernünk a rájátszásba kerülésért. Ez most nem sikerült, viszont a közönség remekül szórakozhatott!

Egerszegi Titánok – DAB 8:6 (5:3, 2:1,1:2)

Zalaegerszeg, Jégaréna 120 néző, Jv: Márkus János (Árkovics G., Molnár J.)

Egerszegi Titánok: Benczi B.- Henczi Gy., Tóth, Kiss, Simon, Szabó (első sor), Kéner, Maslac, Ambrus, Bosnyák, Csata (második), Bekő, Kolath, Ronga (harmadik), játékos –edző: Csata Csaba 

Gólszerzők: Bekő, Kiss, Bosnyák 2, Ambrus, Kéner 2, Maslac, ill: Varga 2, Gerő, Wéhli, Kedves, Komáromi

Döcögősen kezdtek a fiúk az első harmad elején, majd 3. perc elteltével elindult a gólgyártás. Egy perc alatt a két Márk – Bekő és Kiss- is betalált (2:0). A gólok felébresztették a vendégeket is és gyorsan szépítettek. A harmad felénél Bosnyák Márkó és Ambrus András talált be a dunaújvárosi kapuba. Nem szerettek volna lemaradni a vendégek és egy percen belül kétszer is megzörgették Henczi Bendegúz hálóját. A hajrában Bosnyák újabb gólt szerzett, kétgólosra növelve a z előnyünk (5:3). 

A második harmad első felében Kéner Márió kétszer is villant és találataival már négy góllal vezettünk (7:3). Három perccel a harmad vége előtt hullámvölgybe kerültek a fiúk, ami a záró harmad közepéig tartott. 10 perc alatt visszajöttek a meccsbe a fejér megyeiek és szorossá tették az összecsapást (7:6). Az 52. percben Maslac Michael döntötte el a mérkőzést egy remek találattal. 

Csapatunk egy változatos, sok gólt hozó mérkőzésen győzte le tabellaszomszédját.  

Csata Csaba:- Örülök a győzelemnek! Egy közönségszórakoztató mérkőzést játszottunk a Dunaújvárossal, ahol a helyzetkihasználásunk nagyjából rendben volt, de túl sok gólt kaptunk. Öt találat különbség kellett volna a rájátszás eléréséhez, ez most nem sikerült! Megyünk tovább! Örülök, hogy sokan kíváncsiak voltak a mérkőzésünkre!

OB II-es csapatunk január 27-én Jászberényben zárja az alapszakaszt, amit követően az 5-6. helyért játszhat majd első felnőtt jégkorongos idényében. 

Fotók: Katona Tibor 

2018. január 22. Zalai Titánok 

 

Megosztás:

Támogatóink /