facebook
instagram
Jobban is sikerülhetett volna a december a serdülőknek

Híreink

Jobban is sikerülhetett volna a december a serdülőknek

2016.12.23.

Sűrű volt a serdülő (U16) csapatunknak a december vége. Tíz nap leforgása alatt három idegenbeli és egy hazai bajnokit vívtak a fiúk. December 11-12-én az ország túlsó végében szerepeltek felemás sikerrel. Az első mérkőzésen a debreceniek ellen már az első harmadban eldöntöttük a mérkőzést négy gólt szerezve. A hajrában még két góllal növeltük előnyünket lés végül Somogyi góljainak és a csapat remek játékának köszönhetően magabiztosan nyertünk. 

Debreceni HK - Zalai Titánok  1:7 (0:4, 1:1, 0:2)
Debrecen, U-16 Bajnokság - I. csoport
Játékvezető:  Vincze Dániel, Vonalbíró: Ling Tamás, Vincze László

Gólszerzők: Papik, ill. Somogyi(4), Nagy, Barancsi, Parragi

Másnap Miskolcon játszottak a Titánok a Jegesmedvék ellen. Az első harmad hajrájában vezetést szereztünk, majd a második játékrész elején megdupláztuk előnyünket. A 33. perci sikerült tartanunk magunkat. Ezt követően egy perc alatt kétszer is kapituláltunk, majd további két perc kellett, hogy a hazaiak megszerezzék a vezetést. Ezt követően már nem sikerült kellően koncentrálnunk és a hazaiak magabiztosan győztek. 

DVTK Jegesmedvék – Zalai Titánok  6:2 (0:1, 4:1, 2:0)
Miskolci Jégcsarnok, U-16 Bajnokság - I. csoport
Játékvezető:  Vincze Dániel, Vonalbíró: Ling Tamás, Vincze László

Gólszerzők: Szőcs, Mattyasovszky, Kamarás(2), Simon, Szilágyi, ill. Müller, Marth

A két idegenbeli bajnoki után a közvetlen rivális Vasas látogatott Zalaegerszegre. Az első játékrészben két gólt kaptunk, majd próbáltunk felállni, de a második harmad elején újabb gólt ütöttek a fővárosiak. Felcsillant a remény, mivel egy percen belül szépítettünk. Kemény csata alakult ki a csapatok között. A vendégek növelték az előnyüket, de folyamatosan benne volt a gól a mérkőzésben. A Vasas a mérkőzés első felében eldöntötte a mérkőzést és taktikusan őrizte előnyét a befejezésig. 

Zalai Titánok - Vasas SC  1:4 (0:2, 1:1, 0:1)
Zalaegerszeg, U-16 Bajnokság - I. csoport
Játékvezető:  Molnár József, Vonalbíró:  Baki Dávid, Vörös Márk

Gólszerzők: Nagy, ill. Gottlibet, Kerek, Kadarkút, Faragó

Az idei szezont a Győr otthonában zártuk. Az első perc végén vezetést szereztünk, talán a leggyorsabb gólt szerezve a szezonunkban. A 9. percben egyenlítettek a hazaiak, majd hosszú mezőnyjáték következett, sok helyzettel. A második harmad hajrájában előnyhöz jutottak a hazaiak, de egy percen belül sikerült egyenlítenünk, így újra nyílttá vált a találkozó. A forgatókönyv nem változott, vezetést szerzett a Győr, mi pedig egyenlítettünk. A győztes gólt a hazaiak az 56. percben szerezték, amire már nem tudtunk válaszolni, így vereséggel kellett levonulnunk a jégről. 

Győri NEMAK ETO HC - Zalai Titánok   4:3 (1:1, 1:1, 2:1)
 Győr, U-16 Bajnokság - I. csoport
Játékvezető:  Mayer István, Vonalbíró: Árkovics Gergő, Kávássy Zoltán

Gólszerzők:Horváth P.(2), Tarcsi, Galusnyák, ill: Tóth, Parragi, Geosits

Az ünnepek után legközelebb január 8-án, hazai pályán láthatjuk a fiúkat 11.30-kor az UTE ellen. 

2016. december 23. Zalai Titánok 

 

 

Megosztás:

Támogatóink /