facebook
instagram
Ismét egy veretlen csapatot győztek le a Titánok

Híreink

Ismét egy veretlen csapatot győztek le a Titánok

2020.02.02.

Az U 14 –es bajnokság középszakaszában a III. csoport veretlen csapatával az Ifj. Ocskay Jégkorong Akadémia B csapatával játszottunk. 

EGERSZEGI TITÁNOK- IFJ. OCSKAY GÁBOR JA B 5:3 (0:1, 3:2, 2:0)
U14-es bajnokság középszakasz III. csoport, Jv: Molnár, Cseh

Egerszegi Titánok: Csóbor Károly –Gaál, Szaller, Csóbor P., Domján, László (első), Wappel, Zsigray, Farkas, Hajdu, Kállai (második), Farkas, Szántó, Elefánti, Kiss, Lenk, edző: Csata Csaba

Gólszerzők: László, Farkas 2, Kállai, Hajdu, ill: Sábián, Debreceni-Bárány 2, 

Nagy küzdelmet hozott az első harmad, ahol felváltva kerültek helyzetbe a csapatok. A 18. percben Sábián szerzett vezetést a vendégeknek. 

A második harmad elején négy perc alatt három gólt láthattunk: Debreceni-Bárány kétszer is betalált, közte László Bence szépített (1-3). A játékrész első felében a vendégek domináltak, majd minta elfogyott volna az erejük, átvettük az irányítást és Farkas Olivér két góljával kiegyenlítettünk (3-3). 

A záró harmad elején ott folytattuk, ahol a másodikban és a 42. percben Kállai Milán szerzett vezetést csapatunknak Farkas passzából (4-3). Nem vettünk vissza a lendületből és az 52. percben Hajdu József találatával már kétgólos előnyben voltunk (5-3). A hajrában sikerült megtartanunk az előnyünket és egy remek játékkal vettük el a fehérváriak veretlenségét. 

2020. február 02. Egerszegi Titánok

Megosztás:

Támogatóink /