facebook
instagram
Idén éremért küzdenénk az OB II-ben

Híreink

Idén éremért küzdenénk az OB II-ben

2019.10.17.

Vasárnap este elkezdődik az idei OB II-es felnőtt jégkorong bajnokság. Csapatunknak sorozatban a harmadik szezonja lesz a másodosztályban. Csata Csaba tanítványai az előző kiírásban a bronzéremért küzdhettek, de sajnos nem sikerült az éremszerzés. Idén már oda szeretnének érni a dobogóra.

-Az első év a tanulásé és a tapasztalatszerzésé volt, míg a másodikban már a minél jobb szereplést tűztük ki célul a fiúk elé. A bajnokság második felében egyre magabiztosabban játszottunk és élvezetes meccseket vívtunk ellenfeleinkkel- összegezte az elmúlt időszakot a vezetőedzőnk

Az új szezonra a csapat magja egyben maradt, ami jó alapot jelenthet számunkra. Három dunaújvárosi és kettő veszprémi jégkorongozó csatlakozott a kerethez, valamint az U18-as korosztályból három fiatal –Tóth László, Karvalics Tamás, Gyémánt Martin – lépett fel a felnőtt csapatba. 

Az idei bajnokságban öt csapat – KMH SE, MAC Budapest, Hevület, Szegedi Vízmű, Egerszegi Titánok- verseng majd a bajnoki címért.  Csata Csaba úgy nyilatkozott erősödött a csapatunk és szeretnének idén már érmet nyerni. 

Vasárnap este 18.15-től a címvédő KMH SE látogat Zalaegerszegre. Az első szezonunkban nagyon kikaptunk, tavaly már szoros mérkőzéseket játszottunk a fővárosiakkal, idén bármi megtörténhet!

Hajrá Titánok!

2019. október 17. Egerszegi Titánok

Megosztás:

Támogatóink /