Híreink
2022.03.29.

Idegenben szereztünk előnyt a bronzcsatában

Az OB III-as jégkorong bajnokságban szereplő csapatunk a bronzéremért hajt. Ellenfelünk a Hargitai Farkasok csapata, akik hazai pályán kezdhették a párharcot. 

Hargitai Farkasok- Egerszegi Titánok 3:6 (2:2, 0:2, 1:2)
Budapest, Mátyásföldi Jégcsarnok, 100 néző, Jv: Majoros, Sütő, 

Egerszegi Titánok: Sipos- De Paoli, Kéner, Simon, Somogyi, Szabó (első sor), Barancsi, Maslac, Bosnyák, Egyed, Varga (második sor), Csata. Játékos-edző: Simon Alfonz

Gólszerzőink: Somogyi, Szabó, Maslac (3), Varga

Volt miért törlesztenünk, mivel az alapszakaszban nagy különbséggel kaptunk ki a fővárosiaktól. Kemény csatát hozott az első harmad, mindkét oldalon próbálkoztak előnyt szerezni. Ez a 15. percben a házigazdáknak sikerült. Két perc kellett az egyenlítéshez, ekkor Maslac volt eredményes. Sajnos tíz másodperc múlva ismét a Farkasoknál volt a vezetés. A 19. percben Somogyi egyenlített. A második harmadban már jobban összpontosított a védelmünk és a 23. percben előbb Maslac, majd a 30.-ban Szabó növelte az előnyünk. A záró játékrész hazai góllal kezdődött, de Varga és a három találatig jutó Maslac góljával bebiztosították győzelmüket a fiúk és nagy lépést tettek a bronzérem felé. 

Simon Alfonz: Mindenki nagyot melózott, ennek meg is lett az eredménye. Az alapszakaszban eléggé elkalapáltak bennünket, úgy gondolom ezzel a győzelemmel most sikerült ezt feledtetni. A védekezés jól működött, amire készültünk a találkozó előtt. Külön szeretném kiemelni Maslac Michael teljesítményét, aki mesterhármassal járult hozzá a győzelemhez. Megyünk tovább, szombaton ők jönnek hozzánk, szeretnénk hazai pályán elhódítani a bronzérmet.

A bronzéremért folyó küzdelem két győzelemig tart. A második összecsapást április 2-án 20:30-kor rendezzük a Zalaegerszegi Jégarénában. 

2022. március 29. Egerszegi Titánok

Megosztás
Csapataink
2015-2016
OB III-As Bronzérem Díjátadó 2022
2022.04.06. OB III-As Bronzérem Díjátadó 2022
Titánok barátja
 
Jön!
 
Jégkorongozóink 2015 - minden korosztályunk
Jégkorongozóink 2015 - minden korosztályunk