facebook
instagram
Győzelemmel mutatkozott be hazai pályán OB III-as csapatunk

Híreink

Győzelemmel mutatkozott be hazai pályán OB III-as csapatunk

2024.01.24.

Második győzelmét szerezte meg az OB III-as jégkorong bajnokság középszakaszában felnőtt csapatunk. Ezúttal hazai jégen 8:5 arányban nyertek a fiúk a Zepléni Hiúzok csapata ellen. 

Egerszegi Titánok- Zempléni Hiúzok 8:5 (3:1, 2:1, 3:3)
Zalaegerszegi Jégaréna, 60 néző, JV: Mayer, Molnár

Egerszegi Titánok: Szalai (Tóth) –Baracsi, Kéner, Simon, Barna, Szabó (első sor), Maslac, Futó, Bosnyák, Varga, Egyed (második), Geosits, Szalontai, Tóth-Zsólyomi, Zelevics, Somogyi. Játékos –edző: Bosnyák Márkőó

Gólszerzők: Baracsi, Simon, Bosnyák, Varga (3), Tóth-Zsólyomi, Zelevics, ill.: Hanes, Oravec, Gola, Borov. 

OB III-as csapatunk a szezonban először játszott hazai pályán és szerettek volna jól bemutatkozni saját közönségük ellőtt a fiúk. Az első harmad elején a vendégek voltak veszélyesebbek, de nem sikerült bevenniük Szalai kapuját. A 9. percben varázsütésre megváltozott a játék képe, hiszen a Simon révén gólt szereztünk, majd két perc múlva Tóth-Zsólyomi is betalált. A 16. percben Varga találatával már hárommal vezettünk, de a játékrész végén szépíteni tudtak a vendégek (3:1). 

A második harmadban kicsit visszavettek a tempóból a csapatok, inkább a küzdelem dominált a jégen. Nagy ütközések, és sok kapuralövés jellemezte a játékrész elejét. A 27. perben Varga, majd a 37. percben Zelevics szerzett újabb hazai gólt, amire csak egy válasz érkezett (5:2). 

A záró játékrészben is csapatunk irányították a mérkőzést és szereztek újabb gólokat. Két perccel a vége előtt már 8:3-ra vezettünk, de kiengedtek a végére a fiúk és a vendégek két gólt szerezve módosítottak az eredményen. 
Összeségében kevesebbet lőttünk kapura, de a helyzeteinket jó százalékkal értékesítettük és ez döntőnek bizonyult. Két fordulót követően két győzelemmel, a tabella élén áll csapatunk  a középszakaszban.

2024. január 24. Egerszegi Titánok 

Megosztás:

Támogatóink /