facebook
instagram
Gólzáporos mérkőzéssel kezdett U14-es csapatunk

Híreink

Gólzáporos mérkőzéssel kezdett U14-es csapatunk

2020.09.13.

A szezon első mérkőzését, hazai környezetben az U14-es csapatunk játszhatta. Ellenfelünk a Szigeti Bikák csapata volt. 

Egerszegi Titánok- Szigeti Bikák 19:2 (8:1, 5:1, 6:0)
Zalaegerszegi Jégaréna, U14 B3 alapszakasz, Jv: Bosnyák, Molnár

Egerszegi Titánok: Batka Dávid  - Farkas L., Horváth D., Domján , László, Németh (első), Lenk, Pete, Farkas O., Hajdu, Végh (második), Farkas A., Ritecz. edző: Csata Csaba

Gólszerzők: Farkas L, Domján 4, László 5, Farkas O. 6, Hajdu 3, ill.: Ravasz, Sallai

Közel kétpercnyi ismerkedés után nagyon bekezdtek a fiúk. László Bence és Domján István megszórta a vendégeket és így a 7. perc végén már 7-0-át mutatott az eredményjelző. A nagy előny egy kicsit könnyelművé tette a fiúkat és így eshetett meg, hogy szépíteni tudtak a Bikák. 

A második harmad elejét ismét megnyomta csapatunk és hét perc alatt négyszer mattoltuk a vendégek védelmét. Igaz, közben kaptunk egy Ravasz gólt.

A záró játékrészben is uraltuk a jeget és sorra dolgoztuk ki a helyzeteket, amikből hatot gólra is váltottunk. A fiúk magabiztos sikerrel kezdték a szezon, de a koncentráción lesz még mit dolgozni. 

Fotó: Jóna István 

2020. szeptember 13. Egerszegi Titánok 

Megosztás:

Támogatóink /