facebook
instagram
Bronzérmes az OB III-as csapatunk!

Híreink

Bronzérmes az OB III-as csapatunk!

2022.04.06.

Az OB III-as felnőtt jégkorong bajnokságban a Hargitai Farkasok együttesét fogadtuk. A bronzcsata második összecsapásnak a tétje nagy volt, hiszen ha a nyerünk, akkor miénk a bronzérem, ha kikapunk, akkor jöhet a harmadik mérkőzés. Végül végig vezetve, egy izgalmas összecsapáson, megérdemelten szereztünk sorozatban, harmadik szezonunkban is érmet a harmadosztályban. 

Egerszegi Titánok- Hargitai Farkasok 7:6 (3:2, 3:3, 1:1)
Zalaegerszegi Jégaréna, 85 néző, Jv: Fényi, Karda

Egerszegi Titánok: Sipos- Barancsi, De Paoli, Simon, Somogyi, Szabó (első sor), Kéner, Varga, Bosnyák, Egyed, Csata (második sor), Benkő, Molnár, Tóth (harmadik sor). Játékos-edző: Simon Alfonz 

Hazai gólszerzők: Simon, Bosnyák, Egyed (3), Csata (2). 

Jó az „öreg” a háznál és ez a Titánokra is érvényes, hiszen az első percben a csapat legrutinosabb játékosa Csata Csaba góljával kerültünk előnybe. A 9. percben ismét Csata Csaba villant, de gyorsan jött a vendégek szépítő találata is. Lüktetett a játék és a harmad hajrájában mindkét csapat eredményes volt, de az előny maradt nálunk (3:2).

A második játékrész elején gyorsan jött az egyenlítés, ahogy a vezető gólunk is Egyed Máté révén. Nem igazán működtek jól a védelmek ezt is mutatja a harmadban szerzett hat találat (6:5). 

Egyed Máté lépett elő főszereplővé, aki két találatára a harmadik harmad elején újabbat ütött, ami később a győztes gólt is jelentette. Izgalmasra sikeredett a mérkőzés vége, hiszen egy megpattanó lövésből 7:6-ra feljöttek a vendégek, sőt másfél perccel a vége előtt emberelőnyben támadhattak. A fiúk hősiesen védekeztek és kis híja volt, hogy üres kapura egészpályás gólt üssenek. Jól zárt a védelmünk a végén és nem engedtük ki a győzelmet a kezükből. 

Együttesünk kettős győzelemmel 13:9-es gólkülönbséggel hódította el a bronzérmet. 

A találkozót követően Sipos Levente, a Magyar Jégkorong Szövetség főtitkára és Hunyadi Bianka akasztotta a fiúk nyakába a megérdemelt bronzérmet. 

Simon Alfonz: Szerettünk volna érmet szerezni idén is és ez sikerült. Nem volt zökkenőmentes a szezon, de a végére összeállt a játékunk és sorozatban harmadik szezonunkban is érmet szereztünk. Nem játszottunk jól, sok volt a hiba, de egyel többet ütöttünk és ez döntőnek bizonyult. Köszönjük a közönségünknek, sokat segítettek a bronzérem megszerzésében! 

Bravó fiúk!

2022. április 5. Egerszegi Titánok

Megosztás:

Támogatóink /