facebook
instagram
A második harmadtól már voltak bíztató jelek a játékunkban

Híreink

A második harmadtól már voltak bíztató jelek a játékunkban

2016.10.30.

Az elmúlt fordulóhoz hasonlóan, de most hazai pályán fogadtuk az ifj. Ocskay Gábor JA csapatát. 

Zalai Titánok - ifj. Ocskay Gábor JA   2:14 (0:7, 2:4, 0:3)

Zalaegerszeg    U-20 Bajnokság - alapszakasz
Játékvezető:  Abonyi Attila, Vonalbíró:  Molnár József,  Baki Dávid

Gólszerzők: Szabó, Bekő, ill: Vértes, Szabó D., Búzás, Gyurgyev, Császár (2), Mihály (3), Vincze (2), Rokaly (2), Madácsi

A mérkőzés elején 26 másodperc alatt gólt kaptunk. Ez meghatározta a harmad történéseit és játékát. A vendégek szinte egy kapuztak, nekünk pedig szinte csak a védekezésre kellett koncentrálnunk. A 9. percig kitartottunk, de ekkor elég volt egy rövidzárlat és négy gólt is ütött az Ocskay. A hajrában kicsit fellélegezhettünk és helyzeteink is akadtak, de újabb buta hibák két gólt eredményeztek (0-7). 

A második harmadban már egy harcosabb és összeszedettebb csapat jött ki a jégre. Használt az öltözőben az edzői fejmosás. Újabb két vendég gólt követően a harmad hajrájában Szabó szépített, majd egy perc múlva Bekő már a második gólunkat ütötte, igaz közte kaptunk is egyet. 

A záró harmadban bátran játszottunk és felvállaltuk a támadást is. A vendégek még három gólt ütöttek és magabiztosan hozták a számukra kötelező bajnokit. 

Szabó István Pál:- Kísértett bennünket a fehérvári találkozó. Az első harmadban nagyon rosszul játszottunk, rossz felfogásban. Az első pihenőkor megbeszéltük a fiúkkal, hogyan kellene menni a továbbiakban. A fiúk megértették mit kérünk tőlük és ezek szerint játszottak Ütöttünk két gólt és partiban voltunk a jóval összeszokottabb Ocskaival. Ezen az úton kell haladnunk és lehetnek sikereink!

A következő mérkőzésünket november 9-én a KMH otthonában játsszuk!

2016. október 30. Zalai titánok

Megosztás:

Támogatóink /